Megállt a hóhér szalutált,
letelt a szörnyű óra
Némán merednek a szemek
a hosszú sor bitóra.
Arad felett holló repül
és döbbent iszonyat,
borzongva áll az ezredes
s a hű császári had
Nincsen egy hang, egy rezdülés,
csak dermedt rémület,
Aulich lábánál sír a pap,
mint megvert kisgyerek
Sarkonfordul az ezredes,
recseg parancsszava:
A bataljon bevonul,
irány: a laktanya!
Okuljon tiszt és közlegény;
íme kilenc bitó,
emígy bűnhődik, értitek?
mindegyik lázadó!
Kengyelbe lép, lovára száll,
elvágtat, mint a szél
s nyomában vezényszó üvölt
s dobok pergése kél.
Négy század morva gyalogos
némán továbbvonul,
a „lázadók” oly csendesek,
csak függnek szótlanul.
Két század áll még csendesen,
az indulásra várva
és nézi, hogyan leng, libeg
hős Damjanich szakálla.
De szó riad és kard süvít
s a két század is dobban
s két század lengyel regruta
megindul hosszú sorban.
Se kürt, se dob, se szó, se hang,
a fejek földre szegve,
sohse volt még ily gyászos had
a császári seregbe!
De lám, hogy íme odaér
a bitósor elébe,
kifeszül minden puskaszíj
a lengyelek kezébe,
kifeszül minden szál derék
s mintha parancs lett volna:
úgy lendül jobbra minden arc
s néz a bitófa-sorra.
És döngve megdobban a föld,
mintha pöröllyel vágnák,
négyszáz bakancs dübörgeti
az őszi tarló hátát!
Hőkölnek mind a tiszt urak,
de egy se szól egy szót se
be jó is, hogy az ezredes
már elment, mily szerencse!
S a tiszt urak, őrmesterek,
dobosok, trombitások
épp úgy verik a talpukat,
akár a köz-subások.
Döngő léptekkel úgy megyen
a néma díszmenet,
hogy aki látja, felzokog
s az arcán könny pereg.
Se kürt, se dob, se szó, se hang
a dérütött juhszélen,
csak mintha a holt Damjanich
bókolgatna a szélben
Se kürt se dob se szó se hang
S a kétszáz regruta
úgy veri ott a defilét,
hogy nézni is csuda.
Szájuk remeg, szemükbe könny,
arcuk halotti sápadt,
de ilyen díszes parádét
még császárnak se vágtak!
Erdély (induló) (zenéjét Náray tábornok szerezte)
Elhangzott a szó, zeng az induló!
Győztesek megint: régi zászlaink.
Nézd a gúnyhatár széttiporva már!
Várnak újra mind, ősi bérceink!
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya förgeteg:
A rohanó sereg.
Lépteink nyomán, fönn a Hargitán,
Völgyeinkben lent tornyok hangja zeng.
Már semerre sincs: az átkozott bilincs.
Énekeljetek, völgyek és hegyek:
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
Édes Erdély itt vagyunk!
Érted élünk és halunk.
Győz a szittya fergeteg:
A rohanó sereg.
.jpg)